KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A IV. Összetartozunk! KCSSZ tábor

2026. szeptember 6.

A   IV. Összetartozunk! KCSSZ tábor fő üzenete a „Légy te is a KCSSZ önkéntese! volt. Ezt a különleges hetet Debrecenben, augusztus 3-9 között szerveztük meg, ahol a program korábbi és újonnan kapcsolódó fiataljai találkoztak egymással.

Idén nyáron az előző három tábor tapasztalataira építve hívtuk meg az Ifjúsági tagozatunk fiataljait a táborba, azzal a céllal, hogy az önkéntességről korábban tanult ismereteiket a gyakorlatban is kipróbálhassák. Így részt vettek különböző játékok levezetésében, a tábori élet szervezésében, illetve a felelősségvállalásban, amelyek ezekhez a tevékenységhez szükségesek voltak.

Azok a fiatalok, akik először csatlakoztak hozzánk, a hagyományaink szerint – Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és Magyarországról érkeztek, így most is a teljes Kárpát-medence képviselte magát a táborunkban.

A fiatalok között már az első napokban gyorsan kialakult egy jó hangulatú, barátságos közösség. A közös programok, beszélgetések és játékok során hamar megismerkedtek egymással. A tábor során nemcsak jól érezték magunkat, hanem a tapasztalati tanulási módszerekkel vezetett modulokon keresztül megismerkedtek az önkéntesség különböző aspektusaival. Foglalkoztunk az önkéntesek fontos tulajdonságaival, a civil szervezetek működésével, a kommunikációval és az ehhez kapcsolódó aktív hallgatással. Különösen tetszettek a fiataloknak a gyakorlati feladatok és a szituációs játékok, mert ezek segítségével játékos formában tanulhattak. A szakmai programok mellett természetesen a közös élmények sem maradtak el. Volt strandolás, játék, esti beszélgetések, valamint kirándulás a Hortobágyra. A tábor végén az „Élő könyvtár” program keretében érdekes emberekkel beszélgethettek a fiatalok a családról, a civil életről és az önkéntességről. A visszajelzések szerint a fiatalok számára jó érzés volt megtapasztalni, hogy kérdéseikre a meghívott vendégek nyitottan és őszintén válaszoltak.

  

A tábor szakmai vezetője Hideghéthy Andrea volt, a Felvidékről, a Szövetség a Közös Célokért társulás képviseletében. A szakmai programokban közreműködött Márton Zsuzsanna, Erdélyből, a KCSSZ elnöke és Kuti Zsolt, a szövetség titkára.

Az egyik táborozónktól az alábbi visszajelzést kaptuk: „Számomra ez a tábor elsősorban az új emberekről, közös élményekről és az önkéntesség megismeréséről szólt. Első alkalommal vettem részt ilyen programon, ezért különösen sok új élménnyel és tapasztalattal tértem haza. Örülök, hogy végül belevágtam, és remélem, hogy ez nem az utolsó alkalom volt, amikor a KCSSZ közösségével együtt önkénteskedhettem.”



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

szeptember 26.

9:00-16:30

Székesfehérvár, Lehetőségek Háza