Sikerrel zárult a Közép-Európai Dzsembori 2026
Augusztus 1. és 8. között közel kilencszáz fiatal költözött a Nagykovácsi melletti Sztrilich Pál Cserkészparkba, ahol a Magyar Cserkészszövetség szervezésében zajlott le a Central European Jamboree 2026 (CEJ 2026, avagy Közép-Európai Dzsembori 2026). A nemzetközi találkozón elsősorban a visegrádi országok cserkészei vettek részt, de idén Románia is csatlakozott az eseményhez, valamint 9 további országból érkeztek résztvevők.
A dzsembori kiemelkedő lelki eseménye volt az augusztus 2-án, vasárnap bemutatott szentmise, amelyet dr. Székely János megyéspüspök, az MKPK elnöke celebrált. A liturgia végén dr. Kovács Adorján, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke cserkésznyakkendővel ajándékozta meg Székely János püspököt, kifejezve ezzel a magyar cserkészközösség háláját a püspök atya szolgálatáért és a cserkészmozgalom iránt tanúsított támogatásáért.
A hét során számos különleges vendég - köztük kutatóűrhajós, paralimpikon - érkezett a táborba. A dzsembori programjai között szerepeltek közös táncházak, illetve kirándulások Magyarország legszebb tájaira, csapatjátékok, kulturális műhelyek és nemzetközi estek is. Az SZMCS képviselete is részt vett a rendezvényen, örök emléket szerezve önmaguknak.
Hálásak vagyunk a szervezőknek és a támogatoknak a tábor megvalósításáért!
A Magyar Kurír tudósítása az eseményről itt olvasható. További képeket, videókat a CEJ közösségi oldalain találhatnak.
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


