Sámuel Alapítvány családi hétvégéje
Alapítványunknál bevett szokás, hogy a jó alkalmakból hagyományt teremtünk, nincs ez másként családi hétvégéinkkel kapcsolatban sem. November első hétvégéjén, immár második alkalommal adott otthont közös együttlétünknek a Gyermek Evangelizációs Közösség bázisa, a Bereg Camp. A festői táj, az igazi kárpátaljai vendégszeretet és a keresztyén légkör ezúttal is magával ragadta csapatunkat.
Megemlékezés Moholon
November 2.-án, csütörtökön 10,00 órai kezdettel, a moholi katolikus temetőben az 1944–45-ben ártatlanul meghurcolt és kivégzett áldozatainkra EMLÉKEZTÜNK.
Őszi ukrán tanfolyam
Október végén, az őszi szünetben, a Sámuel Alapítvány folytatta korábban elkezdett hagyományát, amikor is egy olyan alkalmat szerveztünk, ahol segítettünk a gyerekeknek az ukrán nyelv elsajátításában.
Haza-Vár-Lak őszi nagycsaládos programok Tiszavasváron
Október 15-én délután gyönyörű, napsütéses időben fogadtuk a Civil Ház udvarán és teraszán a családokat.
A MEGÚJULÓ CSALÁDPASZTORÁCIÓÉRT
A Gyulafehérvári Főegyházmegye családbizottságának Családpasztorációs Központja által szervezett Szemléletformáló- és gyakorlati alapkézés keretében 4 házaspár vett részt az egyházmegye különböző pontjairól a magyarországi partner mintaképzésének gyakorlati modulján Péliföldszentkereszten szeptember 27-október 1 között, melyről zoomos beszámolót tartottak a képzésen részt vett további 10 házaspárnak október 10-én.
Beszámoló Rekettyéről
Olvasni jó és érdemes ebben a kütyüs-életben is!
A 15 éve tartó Életmese írói pályázat folytatását, kibővítését a IX. Kárpát-medencei Életmese Felolvasó- és Illusztrálóversenyt 2023. október 28-án tartották a DEMKI Ifjúsági Házban. A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete minden év elején írja ki írói pályázatát, ahol a családok életben megtörtént „meséit” várják. Korhatár nincs, a 6 évesektől a 96 évesekig bárki írhat. Az igaz családi történetek zsűri által kiválogatott legjobbjaiból nyárra kötet jelenik meg. A cél, hogy ne csak íródjanak ezek a történetek, hanem minél többen olvassák is, ezért ősszel immár 9. alkalommal hirdették meg a versenyt.
A Gyermekbarátok októbere
A Zentai baba-mama klub szervezésében, szombaton 7.-én megtartott CsaládExpon mi is részt vettünk a sportcsarnokban. A gyerekeknek különféle játék variációkat biztosítottunk. Játszhattak, társasozhattak, de alkothattak is. Mindenki kedvére próbálhatta ki a játékokat.

